Nemzetközi logisztikai bázis épül Pátyon

Páty, 2016. november 28. – Megkezdődött Magyarország legújabb nemzetközi logisztikai raktárbázisának építése Pátyon. A Kühne + Nagel Kft. megbízásából az Inpark fejlesztésében készülő autóalkatrész-elosztó központ alapkőletételén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is beszédet mondott.

A Pest megyei Pátyon épül Magyarország egyik legújabb logisztikai raktárbázisa, melynek alapkövét november 28-án rakta le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Lányi Márton, a Kühne + Nagel Kft. ügyvezető igazgatója és Török Zsombor, a NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója.

A több mint 23 ezer négyzetméteres zöldmezős beruházás kivitelezését a piacon Inpark márkanév alatt tevékenykedő, állami tulajdonú NIPÜF Zrt. végzi. A pátyi autóalkatrész-elosztó központ az Inpark első projektje, amely a tervek szerint 2017 júliusára készül el és 160 embernek ad majd munkát. A beruházás összege mintegy ötmilliárd forint, amelynek 75 százalékát piaci hitelből fedezi a NIPÜF.

„Magyarország számára megtiszteltetés, hogy a világ egyik legjelentősebb logisztikai vállalata itt hozza létre autóalkatrész-elosztó központját. Fontos azért is, mert ahogy jelentős változások mennek végre a világban, úgy válik egyre élesebbé a küzdelem, amit azért folytatunk, hogy hazánkba vonzzuk a beruházásokat. Ha Magyarországon a versenyszféra és a kormány nem fogott volna össze, akkor ez a beruházás valamelyik szomszédos országban jött volna létre.” – mondta el a rendezvényen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

„Az Inpark szakértő csapata a hazai és nemzetközi ipariingatlan-piacon szerzett több évtizedes fejlesztési és projektvezetési tapasztalatot. Büszkék vagyunk rá, hogy tudásunkat egy ilyen nagyszabású beruházás során, egy a szakmában nagy elismertségnek örvendő megbízó részére kamatoztathatjuk. Az Inpark Páty projekt logisztikai szempontból kiemelkedő helyszínen valósul meg, és amellett, hogy számos új munkahelyet teremt, irányt szab a későbbi beruházások számára is” – mondta Török Zsombor, a NIPÜF Zrt. vezérigazgatója.
„A fejlesztő NIPÜF referenciaberuházásként tekint az Inpark Páty területén megépülő raktárbázisra. A megkövetelt magas minőség támogatni fog bennünket abban, hogy továbbra is gyors és megbízható logisztikai megoldásokat nyújtsunk ügyfeleinknek” – emelte ki Lányi Márton, a Kühne + Nagel Kft. ügyvezető igazgatója.

Az Inparkról

Az Inpark a magyar állami tulajdonú NIPÜF Nemzeti Ipari Park Üzemeltető és Fejlesztő Zrt. márkaneve. A 2015 decemberében alakult társaság feladatai közé tartozik az országos iparipark-hálózat fejlesztése. Ennek keretében hazai és nemzetközi piaci szereplők ipariingatlan-piaci igényeinek teljes körű kiszolgálását végzi a helyszínek felkutatásától a kulcsrakész fejlesztésen át a hosszú távú üzemeltetésig. Létesítményeit sztenderd, vagy egyedi igényekre szabott (built-to-suit) formában valósítja meg. Az Inpark jelenleg két helyszínen, Pátyon és Hatvanban, összesen több mint 85 ezer négyzetméternyi ipari csarnok fejlesztését végzi.